Élet Japánban blog - 2 - Arról hogy mennyire drága is a szigetország

Nézzük például Magyarországot. Drága ország Magyarország? Természetesen a minimálbérért dolgozó bolti eladónak drága, Csányi Sándornak viszont talán annyira nem. Japánban is valami hasonló helyzet, hiszen nem mindenki ugyan azért a fizetésért dolgozik, sőt vannak olyan emberek is akik nem fizetésért dolgoznak hanem saját vállalkozást visznek amely profitját tulajdonképpen a piac szabja meg.

Egy néhány Japánban árúsított termék és azok árai


A következő blogbejegyzésben egy széleskörben elterjedt tévhitet szeretnék eloszlatni. Amikor Japán kerül a társalgás középpontjába mindig meglepődök mennyi téveszme él az emberekben. Ez talán annak tudható be, hogy az ország továbbra is valamennyire elszigetelten éli világát a világban és viszonylag kevés információ jut ki a határokon belüli állapotokról. A kérdés miszerint Japán drága ország-e, nagyon sok oldalról megközelíthető, azonban alapvetően magával a kérdés feltevéssel van probléma.

Általánosságban talán az azért elmondható Japánról, hogy az átlag ember Magyarországhoz képest valamivel magasabb életszínvonalon tud élni. Innentől kezdve a kérdést két oldalról lehet vizsgálni. Az egyik, miszerint a japán ember számára drága-e Japán, a másik pedig, hogy egy magyar ember számára drága-e Japán?

A blogbejegyzéshez tartozó fényképen összeválogattam egy-két kirívó példát ( barack 213¥, benzin 121¥ ) . Amikor a japán termékek áráról beszélünk, egy nagyon fontos tényezőt kell figyelembe vennünk, mégpedig a kultúrát. Az talán mindenki számára világos, hogy a japán kultúra nagyon távol áll az európaitól. Ez a különbség nagyon jól érzékeltethető például a boltban árusított termékek árával. Az ország földrajzi adottságaiból következően dúskál a tenger által biztosított élelmiszeripari termékekben. Gondolok itt a halakra, mindenféle tengeri herkentyűkre, illetve tengeri növényekre. Ebből következően a például magyarországi boltokban található áruk, úgy mint a gabona alapú termékek, kenyerek, sütemények, gyümölcsök és különböző húsipari készítmények ugyan megtalálhatóak a japán áruházakban, viszont némileg más árkategóriába esnek. Nagyon sok olyan áru is megtalálható a boltokban amelyeket külföldről kell behozni, itt természetesen még a szállítás költsége is rárakódik az ára. Az import termékek esetében tehát azt várnánk, hogy azok nagyon drágák lesznek, de nem mindig ( csílei bor 537¥-ért ??? ).

A képen látható termékek és azok árai 2016 júliusában:

  • 1 üveg csílei bor 537¥
  • 1 liter benzin 121¥
  • 1 szelet lazac 105¥
  • 1 barack 213¥

Nagyon fontos továbbá, hogy a fenti árak japán yenben vannak feltüntetve. A yen-forint árfolyam rövid időtartamot tekintve viszonylag stabilnak vehető, ha viszont több éves periódust tekintünk akkor már nem ugyanez a helyzet. 2012-ben amikor először érkeztem Japánba 1 yen 3.14 forint volt. 2016 júliusában 1 yen 2,68 forint. 2014 decemberében 2,04 Ft-os minimum árfolyamon volt. Tehát az árfolyam ingadozás miatt, arra a kérdésre, hogy egy magyar ember szempontjából tekintve Japán drága ország-e többféleképpen lehet válaszolni. Ha minimum árfolyamot nézzük, akkor nem is annyira drága, ha maximum árfolyamot nézzük, akkor viszont meglehetősen az. Ügyesen tehát úgy lehetne válaszolni a kérdésre hogy ma drága, tegnap olcsó volt... Ekkor viszont azzal gyanúsíthatnak meg minket, hogy nesze semmi fogd meg jól válaszokat adunk.

Egy étkezés ára Japánban 2016 júliusában:

  • Indiai bárány curry + nan 1300¥
  • Indiai curry menü 850¥
  • Rámen az egyetemi menzán 230¥
  • Sajtburger a McDonald's-ban 130¥
  • Udon a helyi levesesnél 420¥
  • Forgó Sushi egy tányér 130¥
  • Koreai BBQ korlátlan 2500¥
  • Ichiran rámen Oszakában 790¥
  • Borscs orosz leves menü 1575¥

Aki a fenti lista láttán még mindig azt mondja, hogy Japán drága, az nem mond igazat. Az viszont világos, az ország tradícionális ételei, valamint a sajtburger meglehetősen olcsó, a külföldi konyha, viszont vastagabb pénztárcát igényel. Ez talán Magyarországon is így van.

Az árfolyamváltozás okozta értelmezési nehézségek kiküszöbölése céljából lentiekben elvégzek egy átlagkeresethez viszonyított összehasonlítást. Ez egy kicsit más megvilágításba helyezi a témát, viszont azt is meg kell jegyeznem, hogy ez már nem az eredeti kérdésre fog választ adni, hanem a vásárlóerőt (angolul purchasing power) fogja összehasonlítani.

A japán bruttó átlagkereset:

2015-ben: 4.150.000¥ / év vagy 345.833¥ / hó ( forrás: heikinnenshu )

A magyar bruttó átlagkereset

2015 első félév 243.276 forint ( forrás: ksh )

Hétköznapi fogyasztási cikkek ára a bruttó átlagkeresethez viszonyítva Japánban:

  • egy szelet lazac 105¥ ~ 3300 szelet / hó
  • egy korsó sör 450¥ ~ 769 korsó / hó
  • egy mozijegy 1500¥ ~ 231 mozizás / hó
  • Tokió - Oszaka Shinkanzen jegy 14.650¥ ~ 24 utazás / hó

Hétköznapi fogyasztási cikkek ára a bruttó átlagkeresethez viszonyítva Magyarországon:

  • egy szelet lazac 300 forint ~ 810 szelet / hó
  • egy korsó sör 500 forint ~ 487 korsó / hó
  • egy mozijegy 1550 forint ~ 157 mozizás / hó
  • Budapest - Debrencen vonatjegy 4485 forint ~ 54 utazás / hó

A statisztikát magyar oldalról tovább rontja az, hogy a fizetések bruttó értékek, és Japánban a személyi jövedelem adó mértéke jóval alacsonyabb, mint Magyarországon. Pusztán a matematikai modell tekintve tehát azt a következtetést lehet levonni, hogy Japánban egy havi fizetésért több lazacot lehet venni mint Magyarországon. Ha valakit az egy hónapban elfogyasztott lazac mennyisége vagy a megnézett mozifilmek száma tesz boldoggá, mindenképp azt javaslom költözzön Japánba!

Ajánlott >> A lóversenyek története Japánban

A viccet félretéve befejezésül szeretnék még egy érdekes kérdést körüljárni, mégpedig az utazást. A legtöbb Japánban élő külföldi gyakran panaszkodik arra, hogy az országban nagyon drága közlekedni. Ha visszapillantasz a fenti ár listára valamint a fényképre, akkor láthatod hogy 1 l benzin ára a magyarországi ár alatt van. Drága közlekedés Japánban? Némi iróniával megint azt tudom mondani, attól függ. Autóval nem is annyira. Nézzük a többi közlekedési eszközt!

Shinkanzen jegyárak Japánban ( 2016 Július )

  • Tokió - Oszaka 14.650¥ 2ó26p
  • Kobe - Oszaka 3090¥ 12p
  • Oszaka - Kiotó 3010¥ 15p
  • Oszaka - Okayama 6530¥ 45p
  • Oszaka - Fukuoka 15.510¥ 2ó29p
  • Tokió - Nagoya 11.290¥ 1ó41p
  • Oszaka - Nagoya 6550¥ 53p

Egy néhány belföldi repülőjegy ára Japánban

  • Oszaka - Tokió 10.490¥ 1ó15p
  • Kóbe - Tokió 6790¥ 1ó15p
  • Kóbe - Okinawa 7500¥ 2ó05p
  • Tokió - Okinawa 7790¥ 2ó35p
  • Oszaka - Okinawa 5850¥ 2ó10p

Buszjegy árak Japánban

  • Oszaka - Tokió 1700¥ éjszakai 10ó15p
  • Oszaka - Nagoya 2000¥ 3ó10p
  • Tokió - Nagoya 2200¥ 5ó50p

Az árak tájékoztató jellegűek és természetesen van, hogy változnak is. Legdrágább a Shinkanzennel való robogás, de azért valljuk be az robog is. Nézd csak meg a menetidőket! 2016-ban az idő pénz, és ez Japánban halmozottan igaz. Ha elkésel valahonnan, fekete pont. Mindezek mellett a Shinkanzen állomások bent vannak szinte a belvárosokban, és napközben 5-10 perces időközönként szállítják az utasokat közel 220 km/h-ás átlagsebességgel úgy, hogy közben egy teli csésze kávé se loccsan ki. Egy ilyen minőségű szolgáltatás árait, talán nem jogos a MÁV árakhoz hasonlítani. Annak aki ráér, vagy nincs annyi pénze ott a busz, amely mindenki számára megfizethető áron viszi az utasokat. Ha kérdésed van a japán élettel, utazással kapcsolatban, írj a hikari.code@gmail.com címre! Ne felejtsd el elolvasni az előző bejegyzést!



További olvasnivalók

További videók