JLPT 1 nyelvvizsga kanji anyaga, első száz karakter szavai

A JLPT nyelvvizsgát 1984 óta tudják, nem japán anyanyelvű diákok lerakni. Az első évben 15 országban volt elérhető és körülbelül hétezren vizsgáztak. Azóta a legnagyobb japán nyelvvizsgává vált és például 2011-ben 610,000 vizsgázója volt 62 országban. Azóta sok változáson keresztül ment a rendszer, jelenleg évente két alkalommal rendezik meg, egyszer decemberben, egyszer pedig júliusban.

Lampionok Japánban


Az N1-es szint jelenti a legnehezebb vizsgát és a N5 pedig a legkönnyebbet. A jelen cikkben az N1-es vizsga kanji anyagát kezdem el összeszedni, amely 2016 januárjában körülbelül összesen 2000 kanjit tartalmaz. Mindezek mellett nem kevesebb, mint 10000 szót vagy kifejezést kell hozzá ismerni, tehát valóban egy felsőfokú nyelvtudásról beszélhetünk. A hivatalos adatok szerint több mint ezer óra tanulás szükséges ezen szint eléréséhez.

Az első száz kanjit tartalmazó lista pedig a következő:

  • 1. 乙子 おとご az utolsó gyerek
  • 2. 又貸し またかし albérletbe adás
  • 3. 即ち すなわち nevezetesen
  • 4. 普及 ふきゅう diffúzió
  • 5. 自己紹介 じこしょうかい bemutatkozás
  • 6. 貧乏 びんぼう szegénység
  • 7. 大丈夫 だいじょうぶ rendben
  • 8. 可也 かなり meglehetősen
  • 9. 寸法 すんぽう mérés
  • 10. 凡愚 ぼんぐ átlagember
  • 11. 刃先 はさき kés éle
  • 12. 勺 しゃく mértékegység
  • 13. 井戸 いど kút
  • 14. 仁義 じんぎ igazság és emberség
  • 15. 丹色 にいろ piros
  • 16. 幻覚 げんかく halucinációk
  • 17. 凶夢 きょうむ rossz álom
  • 18. 草刈 くさかり fűnyíró
  • 19. 冗談 じょうだん vicc
  • 20. 弔祭 ちょうさい emlék szertartás
  • 21. 斗魂 とうこん harcos lélek
  • 22. 尺地 しゃくち kis földterület
  • 23. 屯営 とんえい katonai tábor
  • 24. 瞳孔 どうこう tanítvány
  • 25. 升形 ますがた négyzet alakú
  • 26. 巴里 パリ Párizs
  • 27. 厄介 やっかい szerencsétlenség
  • 28. 丑寅 うしとら Észak kelet
  • 29. 允可 いんか engedély
  • 30. 斤量 きんりょう súly
  • 31. 匁 もんめ 3.75 gramm
  • 32. 弁護士 べんごし ügyvéd
  • 33. 弘報 こうほう köz-kapcsolatok
  • 34. 装甲 そうこう felfegyverzett
  • 35. 仙術 せんじゅつ halhatatlanság titka
  • 36. 禁句 きんく tabu szó
  • 37. 洞穴 どうけつ barlang
  • 38. 丘陵 きゅうりょう domb
  • 39. 玄人 くろうと mester
  • 40. 巧み たくみ képesség
  • 41. 矛盾 むじゅん ellentmondás
  • 42. 味噌汁 みそしる Miszó leves
  • 43. 尼僧 にそう ápoló
  • 44. 奴隷 どれい szolga
  • 45. 囚徒 しゅうと rab
  • 46. 凸凹 でこぼこ egyenetlenség
  • 47. 排斥 はいせき kihagyás
  • 48. 只事 ただごと egyenes beszéd
  • 49. 叶える かなえる beteljesíteni
  • 50. 且つ又 かつまた továbbá
  • 51. 旦那 だんな férj
  • 52. 地汀 ちてい tópart
  • 53. 督促状 とくそくじょう követelő levél
  • 54. 契約 けいやく szerződés
  • 55. 開始 かいし kezdet
  • 56. 振込み ふりこみ banki átutalás
  • 57. 家賃 やちん bérlet, bérlés
  • 58. 重要 じゅうよう fontos
  • 59. 先払い さきばらい előre fizetni
  • 60. 翌日 よくじつ a következő nap
  • 61. 祝日 しゅくじつ szünnap
  • 62. 物件 ぶっけん tulajdon
  • 63. 遠い とおい messzi
  • 64. 方程式 ほうていしき egyenlet
  • 65. 直交性 ちょっこうせい ortogonális
  • 66. 正確 せいかく pontos
  • 67. 具材 ぐざい hozzávalók
  • 68. 余裕 よゆう többlet
  • 69. 入居者 にゅうきょしゃ bérlő
  • 70. 募集 ぼしゅうfelvételiztet, keres
  • 71. 師走 しわす a hold naptár 12. hónapja
  • 72. 清祥 せいしょう energia
  • 73. 春雨 はるさめ vékony tészta
  • 74. 入試 にゅうし felvételi vizsga
  • 75. 鍋 なべ edény
  • 76. 環境 かんきょう környezet
  • 77. 保存 ほぞん elmenteni
  • 78. 乳幼児 にゅうようじ kisgyermek
  • 79. 使用 しよう használni
  • 80. 直接 ちょくせつ közvetlen
  • 81. 直射日光 ちょくしゃにっこう közvetlen napfény
  • 82. 開催 かいさい megnyitni egy eseményt
  • 83. 写真 しゃしん kép
  • 84. 協力 きょうりょく együttműködés
  • 85. 中心 ちゅうしん középpont
  • 86. 真ん中 まんなか központ
  • 87. 円 えん Japán Yen
  • 88. 先生 せんせい tanár
  • 89. 学生 がくせい diák
  • 90. 加熱 かねつ melegíteni
  • 91. 高温 こうおん megas hőfok
  • 92. 時間 じかん idő
  • 93. 無料 むりょう ingyenes
  • 94. 料金 りょうきん pénzösszeg
  • 95. 相談 そうだん megbeszélés
  • 96. お米 おこめ rizs
  • 97. 維持 いじ karbantartás
  • 98. 台所 だいところ konyha
  • 99. 水素 すいそ hidrogén
  • 100. 報告 ほうこく hirdetés

Ha érdekel, oldalon megtalálod a második és a harmadik száz kanji összetételt is, további jó tanulást!

Mindehhez még annyit tennék hozzá, hogy egy Wikipédia cikk szerint: "There is no definitive count of kanji characters, just as there is none of Chinese characters generally." Az az senki sem tudja, hogy pontosan hány írásjegy létezik.

Ha további információra lenne szükséged látogass el a JLPT angol nyelvű honlapjára.



További olvasnivalók

További videók