Magyar zenei fejlesztés Vegasban
    2016-01-13

    Több magyar startup is debütált Las Vegasban a csúcstechnológiai fejlesztéseket bemutató CES idei felvonásán. Mi egy izgalmas új zenelejátszót teszteltünk. Itt a MashrooM.

    Ha unod a zenei lejátszási listák hosszadalmas és fáradságos összeállítását, itt egy új magyar fejlesztés, amely elvégzi helyetted ezt a munkát, ráadásul úgy mixeli, illeszti össze a dalokat, mintha egy DJ keverné a ritmusokat egymás után. A magyar MixyLabs startup MashrooM elnevezésű automata DJ-zenelejátszója a szombat este véget ért Las Vegas-i csúcstechnológiai szakkiállításon, a CES 2016-on is bemutatkozott. Mi elértük a csapat marketing részlegének vezetőjét, Gereczi Tamást, aki válaszolt nekünk a lejátszóval és a fejlesztéssel kapcsolatos kérdéseinkre.

    – Mennyi ideig tartott a fejlesztés, és hányan dolgoztak rajta?

    – A most megjelenő alkalmazás fejlesztése, amelynek Gődény Gábor az ötletgazdája, két programozó féléves megfeszített munkája, míg a tervezésben, a dizájn és a működés kitalálásában hatan vettünk részt. Ezt az egészet évek óta dédelgetjük, a háttérben működő zeneelemző szoftvert is régebb óta tervezzük és fejlesztjük. Ezenfelül időt és energiát vett igénybe a piackutatás és a zenehallgatási szokások felderítése és a márka megalkotása.

    – Ha esetleg publikus, mennyiből jött ki az egész fejlesztés?

    – Ilyen méretű és bonyolultságú fejlesztési munkára az Egyesült Államokban jellemzően 250-300 ezer dollár áll rendelkezésre. Mi ennek töredékéből jutottunk el idáig.

    – Ezt milyen forrásból, például közösségi finanszírozásból, vagy másképp sikerült előteremteni rá?

    – Az eddigi anyagi hátteret egy úgynevezett startup vállalkozásfejlesztő cég, a Traction Tribe biztosította, de lényeges hozzáadott értéket jelentett a projekttársak lelkes munkája és időbefektetése is. A programunk jelenleg második körös befektetésre vár.

    – Miért épp egy ilyen DJ-applikáció fejlesztésébe fogott a csapat? Honnan jött az ötlet, hogy pont ez az, amiben utazni kellene?

    – A programban részt vevő minden csapattag zenél valamilyen szinten. Az ötletgazda fejében a felismerés az volt, hogy az a minőségű zene, amit létre tudunk hozni a saját hangszereinken, nem biztosítja azt a hangzást, amit szívesen hallgatunk. Ráadásul ez a távolság egyre nő. Egy átlagos zenefogyasztónak, aki nem játszik hangszeren, még kevesebb lehetősége van a saját zenéjét létrehozni vagy a hallgatott zenét bármilyen formában befolyásolni, megváltoztatni. A mi zenelejátszónk a teljes zeneuniverzum, azaz több tíz millió publikált dal, egymáshoz zeneileg illeszkedő részleteit képes megtalálni, és egy folyamatos zenefolyamként lejátszani, amit a hallgató irányíthat a saját kreativitásával. Hasonló megközelítésre még nem volt példa, ráadásul a zene ilyen mélységű elemzése kellően bonyolult ahhoz, hogy ne legyen nagy verseny ebben a térben. Egyedülálló algoritmusaink hosszú távon biztosíthatják azt a versenyelőnyt, ami a sikernek alapfeltétele.

    – Milyen tapasztalatok, visszajelzések voltak a CES-en, illetve az appot használók körében?

    – Újszerűsége okán kellő meglepetést okoz, egy teljesen új zenehallgatási élményt jelent, ráadásul nincs szükség semmiféle zenei képzettségre vagy tudásra, azonnali sikerélményt okoz a felhasználónak, ahogy harmonikus átmenetekkel tud eddig is hallott zenerészletekből egy folyamatos zenefolyamot készíteni, akár 10 másodpercenként új számba keverve. Lelkes tehát a fogadtatása, mert lehetőséget teremt a kreativitás, az „alkotás” megélésére: lényegében a DJ-k által megélt élményt adja zeneileg nem képzett felhasználóknak is. S máris letölthető innen iPhone-ra és iPad-re.

    – Eddig körülbelül hányan töltötték le?

    – Még most kicsik a számaink, hiszen nemrég vált elérhetővé az AppStore-ban, de exponenciálisan növekszik. Jelenleg pár ezernél tartunk. A célunk az, hogy hónapról hónapra megduplázzuk a letöltések számát.

    – Mik a távlati tervek? Azaz ezen a vonalon maradna a cég, zenelejátszás, vagy más területeket is megcéloznak a fejlesztések?

    – A zenei világra koncentrálunk minden erőnkkel. Zenei streaming cégekkel szeretnénk partnerségre lépni, hogy ők ezt a technológiát funkcióvá építsék be saját lejátszóikba, s így emberek milliói tapasztalhassák meg a MashrooM-élményt világszerte.

    source :
    http://mno.hu/digitalis/magyar-zenei-fejlesztes-ces2016-1322900

  • 1. Hogy hívják a csapat marketing részlegének vezetőjét?
  • Click to show the answer

  • 2. Hány programozó dolgozott a dolgon?
  • Click to show the answer

  • 3. Mire vár a programuk?
  • Click to show the answer

  • 4. Eddig hányan töltötték le az alkalmazást?
  • Click to show the answer

Further reading

More Videos