Hátborzongató Tokió (Mujina - Lafcadio Hearn)

Tokióban az Akasaka úton van egy emelkedő, amit Kii-no-kuni-zaka(紀伊国坂)-nak hívnak. Ez azt jelenti: “a Kii tartomány emelkedője”. Hogy miért hívják így, nem tudom. Az emelkedő egyik oldalán ősi széles és mély várárok található, amelynek a falai egy palota kertjei felé emelkednek. A másik oldalon pedig hosszú magasztos falak vezetnek a császári palotához.

Arc nélküli ember



Az utcavilágítás és az ember által húzott kocsik megjelenése előtt a környék sötétedés után nagyon elhagyatott volt. A kései magányos utasok, ha tehették naplemente után inkább messziről elkerülték a Kii-no-kuni-zaka-t. Tették ezt az itt lakó mujina (ムジナ, japán mosómedve) miatt.

Az utolsó, aki látta ezt a mujina-t egy Kyobashi-ból származó kereskedő volt, aki 30 éve meghalt. A következőt mesélte:


Egy késő esti órában sietett fel a Kii-no-kuni-zaka-n, amikor meglátott egy keservesen síró magányos kislányt a várárok mellett. Tartván attól, hogy a lány vízbe fojtja magát megállt és felajánlotta segítségét a síró lány megnyugtatására.


A kifejezetten csinosnak mondható fiatal lány hajviselete alapján ítélve egy jómódú családból származhatott.


“Kisasszony!” - kezdte az üzletember.


“Kisasszony, ne sírjon annyira! Mondja mi a baj! Ha segíthetek, szívesen megteszem!”.


Az üzletember komolyan gondolta amit mondott, mert alapjában véve nagyon jó ember volt.


Ennek ellenére a kislány nem hagyta abba a sírást és eltakarta előle az arcát ruhájának ujjával.


“Kisasszony!” - kezdte megint, amilyen gyengéden csak tudta.


“Hallgasson meg kérem! Kérem...”


“Ez nem egy fiatal lányoknak való hely ilyen késő este!”


“Esedezem, ne sírjon! Csak mondja meg hogyan tudnék a segítségére lenni!”


A lány lassan felállt, de hátat fordított az üzletembernek és szakadatlanul sírt ruhájának ujja mögé bújva. Erre a férfi finoman rárakta vállára a kezét és könyörgőre fogta:


“Kisasszony! Kisasszony! Kisasszony!”


“Hallgasson meg, kérem! Csak egy pillantra...”


“Kisasszony! Kisasszony!”


Ekkor a lány megfordult, leengedte ruhája ujját és kezével megsimította arcát. Ekkor a látta meg a férfi, hogy a lánynak se szeme, se orra, se szája. Félelmében övöltött egyet és elszaladt.


Megállás nélkül rohant fel a Kii-no-kuni-zaka-n. Előtte minden sötét és üres volt. Egy pillanatra sem állt meg, sosem mert megfordulni. Egyszer csak meglátott egy halványan világló lámpást a sötétben és elindult felé.


Mire odaért, kiderült, hogy csak egy útszéli soba (japán rizstészta) árus lámpása az, de a férfi számára ezen esemény után bármilyen lámpás és bármilyen emberi társaság kielégítő volt.


Levetette magát a soba árus lábai elé és üvöltött:


“Aa! Aa! Aa...”


“Hát téged meg mi lelt? Bántott volna valaki?” - kérdezte a tészta árus.


“Nem, nem bántott senki...” - válaszolt szakadozva az üzletember.


“Csak...aa!”


“Csak megijesztettek volna?” - érdeklődött a soba árus kissé barátságtalanul.


“Útonállók?”


“Nem, nem útonállók voltak...” - lihegett a megrémült férfi.


“A várárok mellett láttam egy… Egy… lányt, aki megmutatta nekem a… Nem tudom elmondani, hogy mit mutatott!”


“Ugyan nem valami ilyesmit mutatott neked?” - kérdezte a soba árus és megsimította saját arcát kezével, ami erre kilapított tojás alakját vette fel. Ezzel egyidejűleg a némi fényt adó lámpák is kialudtak.


Fordította japánról a videó alapján: LB


Illusztráció: LB



További olvasnivalók

További videók