は (Ha) és が (Ga): Mi is pontosan a különbség?

Gondolj arra, amikor még csak először foglalkoztál a japánnal. Mi volt az a kérdés, amivel a legtöbbször találkoztál? Az, amelyikre soha nem kaptál igazán kielégítő választ, mindegy kit kérdeztél? Elég valószínű, hogy a “は és が: Mi is pontosan a különbség?” valamilyen variációja volt az. A homály, amely a は és a が-t fedi, gyakran a legzavarosabb részként emelik ki a japán nyelv tanulása során, amely kezdőtől a profiig, mindenkit képes elbizonytalanítani. Esszenciális összetevői a japán mondatoknak, amelyekről hamar elkezdünk tanulni, de igen nehéz megérteni őket, újra és újra visszajárnak, hogy kísértsenek bennünket.

Nyelvtani magyarázat a japán nyelvhez



Ami talán szépen bizonyítja, hogy mennyire komplex a は és a が, az maga a tudományos iratok mennyisége, amit erre a témára szenteltek. Ez a kérdés képes feszült vitákat kirobbantani nyelvészek között, még több, mint 50 év kutatás után is. Anyanyelvileg japán és a nyelvet tanultakat is képes zavarba ejteni. Ha ki akarod ezt élesben próbálni, nyugodtan kérdezz meg egy japánt (előzetes tanítása tapasztalat nélkül), hogy miért a は-t vagy a が-t használja, akár a legegyszerűbb mondatokban, és azt fogod látni, hogy zavar ül ki az arcukra, valamint, hogy mélyen magukba szállva próbálnak magyarázatot találni.


Az igazság, hogy a は és a が használatát, gyakran az anyanyelvi szinten beszélők megérzései döntik el. És mint az összes nyelvi megérzést, ezt is olyannyira nehéz elmagyaráznia egy japánnak, mint nekünk, többieknek. Ezeket a megérzéseket persze egy rakás elv támasztja alá, amelyeket már gyerekkorukban elsajátítanak, majd az évek során még pontosabbra fejlődnek, ahogy az élet különböző területein találkoznak velük. Ennek a cikknek tehát az a célja, hogy feltárjunk néhány ilyen elvet, majd elraktározzunk neked egy jónagy adag nyelvi megérzést. Remélem, miután példát állítunk néhány ilyen elvből, majd mindenféle különböző szituációban megvizsgáljuk őket, valamennyire el tudom oszlatni a ködöt amely körbe öleli a は és a が-t.


1. Mi a különbség a は és a が között?


Már maga a kérdés, hogy „Mi a különbség a は és a が között?” is problémás. Azt feltételezi, hogy a két karakter részese egy két elemből álló csomagnak, ami nem annyira igaz. Mindenesetre tényleg egy nagyobb csomaghoz tartoznak mind a ketten, ezeket úgy hívják, hogy „névutók”.


A fő különbség a névelők(?) és a névutók(?) között, hogy a névutók amögé a szó mögé jönnek, amelyről jeleznek – innen is származik a nevük. Például:


日本へ


Japánba


A fő különbség itt, hogy a へ, a 日本 után jön.


Eddig nem is rossz, igaz?


A は és が szerepe teljesen különbözik egymástól és a kettőt összemosni talán még zavarosabbá teszi az egész dolgot, mint amilyen valójában. Azzal fogom kezdeni, hogy vetek egy pilIantást ennek a két, mindenhol jelenlévő, névutó alapvető jelentésére, hogy fel tudd használni ezeket a koncepciókat valahányszor felbukkan a は és が, hogy egyre jobban megismerhesd őket.


A は és が puzzle darabjai


Ennek a kirakósnak nincs sok eleme, úgyhogy nézzünk rá egyesével az elemekre, mielőtt megpróbálnánk őket összeilleszteni.


2. Puzzle darabka egy: が megmutatja az alanyt


A が-val fogom rejtélyes utazásunkat megnyitni, hiszen ennek a karakternek egyértelműbb szerepe van a japán mondatokban, mint társának.


Ha nyelvtani szempontból nézzük, ha a が egy szó vagy kifejezés után jön, kiemeli azt, mint a mondat alanya, vagy mint a mondat része (egy „ok”). Ebből következik, hogy a が előtti személy vagy tárgy csinál valamit, vagy ő maga valami. Ő a főszereplőt. Nyelvtanilag ez egy relatíve meghatározott és egyértelmű szerep.


A が kiemeli a bűnöst az előállítás során


Ha metaforákban gondolkodunk, a が egy eset szemtanúja, aki megmondja, hogy a sorfal melyik tagja követte el a bűntettet. A が megmondja nekünk, hogy "ők tették!" vagy talán azt, hogy "ők fogják megtenni,", a mondattól függően. Most folytatom egy kicsit a sorfalas analógiámat. Most figyelj jól, mert az elkövető igazából bármi lehet: egy álarcos férfi, húsz kutya, vagy egy teáskanna. Tényleg bármi. A „bűntett”, pedig lehet egy ige, mint gyilkosság, de lehet egy főnév is, mint „győztes” vagy egy melléknév, mint „isteni”.


Vegyünk néhány példát, hogy lásd pontosan, mire is gondolok.


子供が 遊んでいる。


A/Egy gyermek játszik.


A 子供 (gyermek) itt a が előtt jön ,megmutatva nekünk, hogy a 子供 az alany. Más szóval, a 子供 a személy, aki megteszi a „játszást”. A 子供 a „bűnös”, és ezt azért tudjuk, mert a が ezt egyértelművé tette számunkra azzal, hogy kedvesen mögötte üldögél és rá mutogat az ujjával.


問題がある。


Valami probléma van.


Megint nézd meg, hogy mi is jön a が előtt, hogy megtaláld a mondat alanyát. Ebben az esetben a 問題 (probléma) az. Szóval a „probléma” az, ami ある (létezik). Újra elővéve a sorfalas hasonlítást, が a szemtanú, mint mindig, aki ujjal mutogat a 問題-ra. 問題 a „bűnös”, a főszereplő, aki végrehajtja az igét, ebben az esetben a „létezést”.


これが 中村先生の 家だ。


Ez Nakamura-sensei háza.


Ahogyan láthatod, が rámutat これ-re (ez). Szóval „ez” az elkövető. Ezesetben a „bűn” Nakamura-sensei háza. これ a nyelvtani alany, a mondat többi eleme, pedig információ erről az alanyról.


その 情報が 必要です。


Az egy szükséges információ.


Most が megmutatja nekünk, hogy itt その情報 (az az információ) az elkövető, vagy az alanyt. A その情報 melléknévként viselkedik, tehát ebben az esetben „szükséges”.


Oké, egy utolsó mondat. Meg tudod mondani, hogy ki az „elkövető” itt?


このチョコが 美味しい!


Ez a csoki isteni!


Szerintem most már ráéreztél! Úgy van, このチョコ az alany!


Egy másik hasznos tulajdonsága ennek a „sorfal” elemnek, hogy kizár minden más lehetséges alanyt. Ha azt mondod, hogy „ez a teáskanna követte el a bűnt,” minden más teáskannát is lerendeztél ebben a sorozatban. Szóval が megmondja az ige, főnév vagy melléknév alanyát. és ezzel egy időben ki is zár minden más alanyt. Más szóval, kontextustól függően, az utolsó mondat, egy inkább szó szerinti fordítása:


このチョコが美味しい!


Ez az a csoki, ami isteni!


A が-nak az a képessége, hogy mindenki mást kizár egy sorból, hatalmas szerepet játszik a kis különbségekben, amiket kreálhat.


3. Puzzle darabka kettő: は Rávilágít a témára


は, ellenben nem a mondat egy bizonyos elemét emeli ki, majd tudatja velünk annak pontos nyelvi szerepét. Az alany, nyelvi elem vagy tárgy helyett, は valami teljesen varázslatosat tesz, amire a legtöbb nyelv, ilyen módon nem képes: megmutatja a mondatunk témáját, vagy egy mondatrészét, vagy akár egy egész bekezdését is.


Ha egy pillanatra elképzeljük, hogy párbeszédünk vagy irományunk egy része egy színdarab, は a rivaldafény, amely arra a dologra világít, amelyre szeretnénk, hogy közönségünk fókuszáljon. A középpontban állhat a főszereplő éppen, de lehet egy furcsa kellék is, vagy a díszlet egy fontos része. De bármire is világítson mágikus rivaldafényünk, は, az fogja megadni a színjáték azon részének a hangulatát.


Mint, hogy egy spotlámpa rávilágíthat bármire, arra sincs külön szabály, hogy egy téma meddig húzódhat el. は azt mondja a közönségnek: Erről a dologról fogunk most beszélni. Erre gondoljuk azt, hogy történetünk lényege, egy bizonyos része legalábbis. Lehet, hogy erről fogunk beszélni a következő pár mondatban, vagy ez a beszélgetés már csak erről szól, de az is előfordulhat, hogy az egész fejezet középpontjában ez a dolog fog állni.


Magyarban a は-hoz valószínűleg az "ami azt illeti" áll és általában így is fordítják magyarra az irodalmibb fordításokban. Néha-néha működik emberbarátibb fordításokban is, de azok inkább a kivételek, mint a szabályok. Mivel az "ami azt illeti" egy kifejezés, az nem egy olyasfajta valami, amit minden második mondatban használni akarunk, mert attól borzalmasan repetitívnek fogunk hangzani. は más részről egy prepozíciónak felel meg, nagyon boldogan és diszkréten képes üldögélni annyi mondatban, ahányban csak látni szeretnénk, anélkül, hogy folyamatosan az "ami azt illeti"-t ismételgetnénk.


は azért sokkal mélyebbre megy annál, mint ahogyan mi az "ami azt illeti"-t használjuk a magyarban, és mindenféle rejtett hatása is lehet. Ezek a hatások mind ahhoz a tényhez kapcsolódnak, hogy は kiemeli számunkra a témát.


Nézzünk meg pár példát mindenféle olyan típusról, ami kiemelheti a témát a japánban:


東京は 賑やかな 所です。


Tokió egy élénk város.


(Szó szerint: Ami Tokiót illeti, az egy élénk város.)


A spotlámpánk itt Tokióra világít, szóval kezdetnek azt mondjuk, hogy Tokió élénk és minden esély megvan arra, hogy Tokió lesz a témánk középpontja. Pontosan ezt a benyomást kelti は.


お 水は 飲みました。


Megittam a vizet.


(Szó szerint: Ami a vizet illeti, megittam.)


Ez a mondat a vízre (お水) fókuszál. Azért, mert a rivaldafényünk a お水-re világít, ezt fogjuk kiemelni, mint téma. A magyarban a vizet egy tárgynak vennénk, de ebben a japán mondatban ez a téma, ami különös figyelmet vonz a vízre és nagyon valószínű, hogy súlyosabbá teszi ezt apró eltérést, a párbeszéd hátralevő részétől függően.


三月はチョコを 食べません。


Nem eszem csokit márciusban.


(Szó szerint: Ami márciust illeti, akkor nem eszem csokit.)


Ebben a példában a 三月 (Március)-on van a hangsúly. Ez nem az alanya és nem is a tárgya mondatunknak, de kétségkívül a téma, ami szerintünk jelenleg a legfontosabb. Amiatt, hogy は rendelkezik ezzel a spotlámpa effektussal, ahelyett, hogy teljesen kizárna másokat, egyszerűen csak a sötétben hagyja őket. Ahelyett, hogy azt mondaná, "csak és kizárólag ez az ember az elkövető," mi szimplán kiemeljük a témánkat és minden más témát a háttérben hagyunk. Tudjuk azt, hogy ott vannak, viszont valószínűleg nem tudunk róluk semmi mást. Ebből következik, hogy a téma mozgása mindig hordoz magával egy bizonyos mértékű kontrasztra utalást a többi, sötétben bujkáló témához képest.


Nézzük meg a következő példát, hogy ezt szemléltetni tudjam:


このチョコは 大好き。


Szeretem ezt a csokit,


(Szó szerint: Ami ezt a csokit illeti, szeretem.)


Ahelyett, hogy このチョコ (ez a csoki) lenne a főszereplőnk. itt ez lesz a téma. Ez azt jelenti, hogy a このチョコ-ra fókuszálunk, és ezzel egy időben minden más csokit a háttérbe szorítunk. Szóval te azt mondod, hogy ezt a csokit szereted, de ezen kívül még létezhetnek más fajta csokik, amiket annyira már nem szeretsz.


Az, hogy ez mennyire fontos a mondat típusától, a kontextustól, és (beszéd közben) az általad megnyomott szótól függ. Egyelőre elég, ha észben tartod, hogy は-nak mindenféle jelentése lehet, a többi, meg nem említett témával kapcsolatban.


Az utolsó jellemzője egy témának, ami említésre méltó az az, hogy ez egy leírhatatlan valami – valami, ami már a tudatunkban lakozik. Tehát, mivel megmondja nekünk, hogy mi a téma, は csak bemutat nekünk valamit, amit már eddig is észleltünk. Ennek főleg a kiemelésben van hatalmas szerepe.


Illusztráció: Pakutaso



További olvasnivalók

További videók