A hiraganák és katakanák rövid története, avagy mikortól kezdték el őket használni, a Japán kultúra születése

A hetedik századtól kezdve a kínai kultúra kutatása érdekében a japánok missziókat indítottak Kínába, viszont mivel kilencedik század vége táján a kínai Tang dinasztia hatalma gyengült a belső polgárháborúk miatt, egyre kevesebb értelmét látták ezeknek az utazásoknak. Továbbá az missziók a hajótörések miatt meglehetősen veszélyesek voltak, ezért a felső körök egyre inkább ellenezték azokat. Sugawara no Michizane ( japánul: 菅原道真, すがわらのみちざね) lett volna az utolsó küldött, aki ellátogat a Tang dinasztia országába 894-ben, de ezt az utazást már nem valósították meg.

Sugaware Michizane lett volna az utolsó misszionárius a Tang dinasztiába, de végül ő sem jutott el


A missziók beszüntetésének eredményeként, a japán kultúra jelentős változásokon ment keresztül ezekben az években. Azáltal, hogy a kínai behatások fokozatosan gyengültek, egyre inkább erősödött a tradícionális japán jellegű művészet.

Mindezek mellett megjegyzendő, hogy az eredeti japán szavak leírására a kínai eredetű írásjegyek meglehetősen alkalmatlanok voltak. A Heian-kor (japánul: 平安時代) kezdetén ‘kanának’ (japánul: 仮名文字) nevezett írásjegyeket, katakanát és hiraganát alakítottak ki. Azt, hogy pontosan ki, vagy kik készítették senki sem tudja, viszont feltételezett, hogy viszonylag sokan, sok idejig dolgoztak rajta. Ezek, az összefoglaló nevükön kanának nevezett írásjegyek tulajdonképp kínai írásjegyek egyszerűsítéséből jöttek létre.

A Nara-kor (japánul: 奈良時代) idején egy adott szótagot, amit ma hiraganával írnánk le, mint például a ‘ha(は)’ szótagot, kínai írásjegy(波) használatával jegyeztek le. Később a kínai karakter fokozatosan átalakult a ma használt hiraganává. A katakana ABC, pedig bizonyos kínai írásjegyek gyökeiből alakultak ki, mint például a カ katakana a 加 karakter bal oldali gyökéből valósult meg.

A hiragana, mint japán írásjegy kialakulása a kilenc és tizedik század környékére tehető

Ezen folyamat eredményeképp Japánban a korábbi korokhoz képest jóval több lett az írástudó ember. Továbbá, a japán nők is el tudták sajátítani az írás képességét, hiszen az előtt a nők iskolázottságát nem tartották fontosnak.

Érdekes, hogy a magas iskolázotsággal rendelkező hivatalnokok mindezek ellenére, makacs módon, továbbra is a kevésbé praktikusan használható kínai írásjegyekkel írtak, de megjelentek olyan költők, mint például Ki no Tsurayuki (japánul: 紀貫之), aki már kanákkal írta műveit (lásd.: Tosa Nikki, japánul: 土佐日記).

A kana elterjedésének köszönhetően a mai novellákhoz hasonló művek jelentek meg a japán irodalomban. Ilyen például a “A bambuszgyűjtő öregember meséi” (japánul: 竹取物語), vagy a Yamato Monogatari (japánul: 大和物語). Valamilyen szinten természetes módon lehetőség nyílt ezáltal arra is, hogy nem csak az eddig írni tudó felsőbb néposztályok életét és történetét jegyezzék le, hanem széles körben, akár alsóbb néposztályok elbeszélései is megjelentek az irodalomban. Ezen felül napvilágot láttak nő írók művei is, melyek közül az egyik legfontosabb és az egész világon ismert, Genji Monogatari (japánul: 源氏物語), amelyet egy Murasaki Shikibu (japánul: 紫式部) nevű hölgy írt.

Ki no Tsurayuki a Heinan-kor egyik legmeghatározóbb költője volt

A Heian-kor kezdetén, a klasszikus japán irodalom mellett, nagy népszerűségnek örvendett a kínai költészet, és a császár (japánul: 天皇) parancsára kiadatak jónéhány kínai költészeti gyűjteményt. Továbbá a császár megbízta Ki no Tsurayiki-t és társait, hogy készítsenek klasszikus japán költészeti gyűjteményt. És mivel ehhez már kanákat használtak, sokkal élvezhetőbb és érhetőbb formában jelentek meg mint az azt megelőző korok “Manyoushuu” (万葉集)-je. Körülbelül erre az időszakra tehető a japán festészet kialakulása is, és innentől kezdve jelentek meg új festészeti formák, mint például az összehajtható vászonra festett képek (japánul: 屏風絵、絵巻物).

Megnézem a japán mellékneves nyelvleckét! [ VIDEO ]

forrás: http://1950rekisi.blog.so-net.ne.jp/2014-02-03



További olvasnivalók

További videók