Mit nézz Netflixen 2020-ban, Japánban: 10 ajánlat

Add hozzá ezeket a filmeket a listádhoz, miközben Japán párás nyarára készülsz. Számtalan eredeti sorozat, klasszikus kasszasiker, és új kiadások jelennek meg a Netflixen minden hónapban. Néha olyan, mintha a filmezős esténk felét azzal töltenénk, hogy megtaláljuk A Filmet. Hogy le tudd szűkíteni, itt az én listám a Netflix filmjeiből!



A listán nem csak japán filmek szerepelnek. Sci-fiktől és fantasyktól, koreai drámákon át, animékig mindent találhatsz. De vigyázz, a Netflix folyamatosan cseréli könyvtárát, tehát ezek közül bármikor eltűnhet valamelyik film, szóval ne habozz meglesni őket!


1. My Husband Won’t Fit


A My Husband Won’t Fit egyike a kevés olyan japán sorozatoknak, amelyek nyíltan beszélnek a szexualitásról. A sorozat egy fiatal párról szól, akiknek nehézkesen megy a szex, mert a „részeik” nem passzolnak rendesen. A 90-es évek végi, 2000-es évekbeli történet egy Kumi nevű falusi fajankó útját követi, aki elköltözik a családjától, hogy főiskolára járhasson. Ott összebarátkozik a különc Kenichivel, akivel aztán hamar megváltozik a kapcsolatuk. Összeköltöznek és eljegyzik egymást, annak ellenére, hogy egyszer sem tudnak szerelmeskedni.



Ez a rövid szinopszis egy helyzetkomikumra épülő vígjáték bevezetése is lehetne, de a sorozat a házasságon belüli problémákról szól. Az éppen felmerülő problémákat időnként humorosan prezentálják, de a felszín alatt ez egy komoly történet, amelyben különböző, valóságos bonyodalmakkal találkozhatunk, mint a megcsalás, gondatlan szülők és karrierproblémák.


Műfaj(ok): Komédia, dráma, romantikus


Ajánlom: Japánul tanulóknak és azoknak, akiket érdekel a japán kultúra


Nyelvek


Hang: Japán


Feliratok: Angol, japán, koreai, portugál, egyszerűsített kínai


2. The Could’ve Gone All the Way Committee


A The Could’ve Gone All the Way Committee az egyik legötletesebb sorozat, amit hosszú ideje láttam. A műben három szakértő, akiket a „Could’ve Gone All the Way Committee” néven ismernek, meghallgatják különböző emberek, hiányos történeteit. A klub minden részben válaszol a hozzájuk intézett, segítségkérő e-mailekre. Az emberek aztán ellátogatnak a klubhoz és elmesélik a történetüket, miközben a három szakértő kérdéseket tesz fel és analizálja a hallottakat. Minden rész végén a három profi szavaz, hogy a kliensüknek bele kellett volna-e adnia mindent. A klubtagok külön-külön érvelnek amellett, hogy a kuncsaftjuk mit, vagy mit nem érhetett volna el, ha megteszi az adott lépést, vagy máshogy viselkedik.



A The Could’ve Gone All the Way Committee egy nagyszerű keveréke a humornak, az abszurditásnak és a valós emberi történeteknek. A sorozat egy abszurd komédiaként állítja be magát, de sokkal inkább szól azokról az emberekről, akik éppen egy hatalmas változáson esnek át és nem tudnak túllépni egy utólag megbánt, végül hétköznapira sikerült estén, amiből sokkal többet is kihozhattak volna.


Műfaj(ok): Komédia, dráma, romantikus


Ajánlom: Azoknak, akiket érdekel a japán közélet és randikultúra


Nyelvek


Hang: Japán


Feliratok: Angol, japán, koreai, portugál, egyszerűsített kínai


3. Gosick


Visszautazol egy 1920-as évekbeli, európai, fiktív országba, Saubure-be. Ott találkozol egy japán cserediákkal, Kujoval, és egy apró, babaszerű detektív zsenivel, Victoriával. Mindössze 15 évükkel a Földön, ők ketten egy nem sok jót ígérő párt alkotnak, akik Sherlock Holmesra és Dr. Watsonra hajaznak, bár romantikusabbak és kevésbé érettek.



Igaz a sorozat kedvesen, könnyelműen indul… de egyértelműen az érettebb közönségnek szánták.


Miközben a detektív pár lógatja a lábát és bolondos kalandokba keveredik iskolájukban, gyakran találja magát vérfagyasztő szituációkban. Saját bátorságukra és találékonyságukra utalva a csapat rejtélyeket old meg, és förtelmes bűnök elkövetőit és gyilkosait leplezi le. A Gosick egy kedves, rövid sorozat, meglepően mély történettel, amely tökéletes a rejtélyes gyilkosságok és eltűnt elkövetők utáni nyomozás szerelmeseinek. Igaz a sorozat kedvesen, könnyelműen indul, a vége fele nagyon is komollyá válik. Egyértelműen az érettebb közönségnek szánták.


Műfaj(ok): Anime, alternatív történelem, gótikus fikció, rejtély


Ajánlom: Azoknak, akik imádják a nyomozást és a Death Note-hoz hasonló animéket


Nyelvek:


Hang: Japán


Feliratok: angol, japán



4. Crash Landing on You


A koreai gyártású filmek közül bátran mondhatom néhányra, hogy a kedvenceim közé tartoznak, de a drámáik valahogy mindig olcsók és sablonosak. Aztán beleszerettem a Crash Landing on You-ba!



A veterán színészek, Hyun Bin (Spin Kick) és Son Ye-jin (A Moment to Remember), vezette dráma tele van nevetéssel, könnyekkel, és édes pillanatokkal. A sorozat egy gazdag dél-koreai trónörökösről szól, aki Észak-Koreában ragadt. Hogy túlélje és visszajusson a hazájába, összebarátkozik egy észak-koreai katonával, aki az erdő mélyén talál rá. Megegyeznek, hogy kötelességből segítenek egymásnak, de útjuk során olyan kapcsolat alakul ki közöttük, amit ők maguk sem hajnaldók beismerni.


Ha bírod a kedves, aranyos romantikát, ne habozz, és kezdj bele a Crash Landing on You-ba! Összesen 16 része van, mindegyik nagyjából egy órás, úgyhogy pont végig tudod darálni egy hétvége alatt, ha te is beleszeretsz.


Műfaj(ok): Komédia, dráma, romantikus


Ajánlom: Azoknak, akik szeretik a romantikus komédiát és érdekli őket a koreai kultúra és pop-kultúra


Nyelvek


Hang: Koreai


Feliratok: angol, japán, koreai, portugál, egyszerűsített kínai


5. Kingdom


Mint a zombi filmek megszállottja, számtalan zombis filmet néztem már meg életem során. A koreai Kingdom sorozat, szinte azonnal fellőtte magát a zombis listám csúcsára.



Legjobban úgy írnám le, mint egy koreai verzióját a Trónok Harcának, úgyhogy ezt muszáj látnia annak, aki szereti a zombikat és a politikai drámákat.


A Kingdom Lee Chang hercegről szól, aki aggódik, hogy anyósa nem feltétlenül az ország érdekeit tartja szem előtt. Ugyanebben az időben egy ismeretlen járvány söpör végig a birodalom földjén, rengeteg lakost elpusztítva. Amikor a herceget tőrbecsalják és rá akarnak verni egy gyilkosságot, egyértelművé válik, hogy anyósa egy puccsot szervez. Miközben a herceg az életéért menekül, rá kell döbbennie, hogy a járvány nem csak megöli áldozatait, de vissza is hozza őket az életbe, mint veszett, vérszomjas szörnyek. Legjobban úgy írnám le, mint egy koreai verzióját a Trónok Harcának, úgyhogy ezt muszáj látnia annak, aki szereti a zombikat és a politikai drámákat.


Műfaj(ok): Akció, történelmi, horror, politikai dráma


Ajánlom: Azoknak, akik egy egyedi zombis filmet keresnek


Nyelvek


Hang: Koreai, angol, japán, portugál, mandarin


Feliratok: Angol, japán, koreai, portugál, brazil, mandarin



6. I am a Hero


Az I am a Hero a japán horrorfilmek nagyszerűségének bálványozása. Az ugyanezen nevű mangáról mintázva, ez a zombi apokalipszises film egy elbukott manga művészről, Hideoról, szól, akinek éppen szétesik a párkapcsolata. Amikor egy rejtélyes vírus elborítja Japánt, a pokol is elszabadul. Szerencsére Hideo egyike azon kevés embernek japánban, akik tartanak otthon fegyvert, szóval elindul, hogy azzá a hőssé váljon, aki mindig is szeretett volna lenni.


A film tökéletesen vegyíti a groteszk karaktereket, a véres csatajeleneteket és a félelmetes szituációkat. A zombifilmek és a horror kedvelőinek muszáj látnia ezt a filmet!



Műfaj(ok): Apokalipszis, horror, zombi-horror


Ajánlom: Azoknak, akiket érdekelnek a zombis és horrorfilmek


Nyelvek


Hang: Japán


Feliratok: Angol



7. Giri/Haji (Duty/Shame)


A japán alvilági élet kedvelőinek tetszeni fog a Londonban és Tokióban játszódó Giri/Haji. A sorozat egy tokiói detektív, Kenzo, történetét írja le, aki testvérét keresi, aki egyszer csak eltűnt, miután megvádolták egy magas-rangú Yakuza tag unokaöccsének meggyilkolásával. Egy törvényszéki tárgyalás miatt, Kenzo Londonba utazik, hogy testvére után nyomozzon.



Igaz a film egy része nem Japánban játszódik, de a párbeszédek legtöbbje japánul, angol felirattal zajlik. A sorozattal nagyszerűen tudjuk fejleszteni japán hallgatási képességünk. A Giri/Haji-nak jelenleg 100%-os értékelése van Rotten Tomatoes-on.


Műfaj(ok): Bűnügyi dráma, rejtély


Ajánlom: Azoknak, akiket érdekel a Yakuza és a japán alvilági élet


Nyelvek


Hang: Angol, portugál


Feliratok: Angol, japán, koreai, portugál, egyszerűsített kínai


8. Love Death + Robots


A Love Death + Robots egy sci-fi antalógia, amely élőszereplős, CGI és animációs filmek összessége. Mind szerelemről, halálról és futurisztikus robotokról szól. Egy animétől kezdve, ahol farmerek öltöznek robotoknak, egy élőszereplős rövidfilmig, ahol egy pár a hűtőjükben rábukkan egy elveszett civilizációra, minden egyes rész egyedi és kreatív. Hogyha nem is vagy nagy sci-fi fanatikus, akkor is azt javaslom, hogy adj egy esélyt a sorozatnak. A Love Death + Robots az egyik legfurcsább tévésorozat a Netflixen, és mivel minden rész elég rövid, 10-20 perc alatt meg is tudod állapítani, hogy neked való-e egyáltalán. Fontos megjegyezni, hogy szinte minden egyes részben van vérengzés vagy szexuális töltöttség. A sorozat mindenféleképpen csak az érettebb korosztálynak javasolt.



Műfaj(ok): Akció, felnőtt animáció, antalógia, komédia, sci-fi


Ajánlom: Azoknak, akik szeretik az animációt, a fekete humort és a párhuzamos világokról szóló történeteket


Nyelvek


Hang: Angol, japán, portugál


Feliratok: Angol, japán, koreai, portugál, egyszerűsített kínai


9. Beastars


A Beastars egy elképesztően egyedi anime, egy világról, ahol emberi alakba öltöztetett növény-, és húsevők élnek együtt, békében. Az anime főszereplője Legoshi, egy szürke farkas a Cherryton kollégiumból. A felszínen úgy tűnik, hogy az állatok békésen elvannak egymás mellett, mégis feszültté válik a helyzet, miután egy alpakát meggyilkolnak. A húsevők próbálnak ellenállni húsevői természetüknek, a növényevők azonban mind prédának tekintik magukat az ő szemükben.



Az ötletes anime teljes egészében egyedi módon mutatja be a diszkriminációt. A zenei aláfestés magával ragadó és a történetet tökéletes ütemben meséli el a sorozat. Az állatok először nagyon aranyosnak tűnnek, úgyhogy elég megrázó (jó értelemben), amikor elkezdenek a szexről, a szociális alárendeltségről és más érett témákról beszélgetni. Az anime először az Animal Crossing egy édes adaptációjának tűnhet, de kizárólag nagykorúaknak ajánlatos.


Műfaj(ok): felnőtté válás, dráma, fantasy


Ajánlom: Azoknak, akik egy művészi és érett animét keresnek, súlyos témákkal


Nyelvek


Hang: Angol, japán, portugál


Feliratok: Angol, japán, koreai, portugál, egyszerűsített kínai


10. Violet Evergarden


A Violet Evergarden egy hosszú és brutális háború útán játszódó anime, ami a szerelemről és az emberi együttérzésről szól. Violet történetét követhetjük nyomon, aki a háborút túlélte ugyan, de mindkét kezét elveszítette. Fém művégtagjai segítségével azonban el tudja látni mindennapi feladatait. Viszont mivel Violet élete legnagyobb részét katonaként töltötte, mit sem tud az átlagos emberi életről. Egy ex-katonatiszt segítségével új karrierbe kezd, és egy emlékbaba lesz, profi író, aki mások leveleit írja meg.



A szívfacsaró és örökzöld történet mellett az animének a zenéje és a grafikája is lélegzetelállító. Olyan módon mutatja be a felnőtté válást, ahogyan előtte még soha nem láttam, nagyrészt mások levelei által végig vezetve.


Műfaj(ok): felnőtté válás, dráma, anime


Ajánlom: Azoknak, akik imádják az animéket és szeretnének egy jót sírni


Nyelvek:


Hang: Angol, japán, portugál


Feliratok: Angol, japán, koreai, portugál, egyszerűsített kínai


Ezek csak néhányak a Netflix japán kínálatának legjobbjaiból. Ahogyan egyre közeledik az elviselhetetlen hőség, nincs is jobb, mint összerakni egy jó Netflixes listát és házon belülre menekülni a fullasztó pára elől.




További olvasnivalók

További videók